A HAMVAS MUDI
Miért tartom fontosnak, hogy a hamvas színváltozatról részletesen írjak?
Látom, hallom, sok tévhit van a színekkel kapcsolatban.
Régebben azzal ijesztgettek, hogy a szürke (kék) illetve ma már hamvasoknak, kopasz a füle.
(Sőt! Majd figyeljek, mert kopasz, letálisan terheltek születnek a szürkéktől. Mondták, akiknél addig még nem is született szürke kölyök. Megvallom, sokáig féltem is ettől, hiszen mindenki olyan "okos" volt. Azután láttam kopasz mudit, ami éppenséggel fekete volt, hiszen nem teljesen kopasz volt. Mint más kopaszkutya, a mexikói és a kínai, ennek is volt némi szőrzete, itt-ott, és az fekete volt. Azután kerestek nálam, terelni kopasz mudit, de éppen vöröset, mert "a nagyapám ilyennel terelt".)
Hát kérem! Délcegnek gyönyörű, dús és hosszú fül szőrzete volt. Kennelemben egyetlen kopaszfülű hamvas sem született. Sőt a Szürkevillám kennelben rövid fülszőrű hamvas sem született.
Azután a sorban, a gyenge szőrminőség következett. Gyengének a puha, selymes szőrzetet nevezzük a mudi fajtánál. Ez csak olyan gyakran fordult elő, mint a többi színnél is előfordul. Sőt! Egészen durva tapintású hamvas szőrzet is létezik, mint Királytanyai Donnak, és fiának, Szürkevillám Nádornak.
Ami előfordul, az a rövidebb fülszőrzet. Ez pedig megint nem színfüggő. 17 év után, rá kellett döbbenjek, a mudinak nincs semmilyen színhez kötött speciális tulajdonsága.
Azután maszkos-fakó színt vártak, és közben kiderült, a mudinak nincs is maszkos változata. Viszont a sable-coboly színű mudikra aggatták a maszkos jelzőt. Igaz, a kölyköknek még néhány hónaposan kifejezett maszkjuk van. Viszont ez később az egész kutyára egységesen ráhúzódik, és nem mutatja külön a maszkot. Megjelenése a hamvasoknál, ha nem vigyázunk, várható, és nem kívánatos!
Kopaszság
hyperthyreosis (pajzsmirigy túlműködés) Szürkevillám Ugri-Bugri "Boszi" |
dd | - | klasszikus hamvas |
ddbb | - | hamvas-barna (izabella) |
ddee | - | hamvas-fakó (szürke piment és sárga szőrzet) |
ddcrcr | - | hamvas-fehér (szürke pigment és fehér szőrzet) |
ddMm | - | hamvas-merle (szürke pigment és merlén foltos) |
ddbbee | - | hamvas-barna-fakó (izabella fakó, shar-peiben már láttam) |
ddbbcrcr | - | hamvas-barna-fehér (izabella fehér) |
ddbbMm | - | hamvas-barna alapon merle (még nem láttam, de majd fogok?) |
ddAyAy | - | kék-coboly (hamvas-ordas?), |
ddkrkr | - | kék-brindl (kék-csíkos) |
ddatat | - | kék-cserjegyes |
ddAyatMm | - | kék alapon cser lábvégek, merle-coboly foltos. (Ilyen kutyával már találkoztam, gazdája szerint keverék volt.) |
Fentiekből a dd; ddbb; ddee; ddcrcr; ddMm minden további megkülönböztetés nélkül tenyészthetőnek tartom.
A ddbbcrcr és ddbbee színek már komoly megkülönböztetést igényelnek. Ugyanígy a ddbbMm, bár ennek megjelenése még nyitott kérdés. Az M gén a fehér és sárga színt sem tudja hígítani, lehet az izabellát sem.
A ddbbcrcr hamvas-barna pigment, világos szemek, fehér szőrzet. Ha amúgy minden rendben (stabil wesen, HD-A v. HD-B csípő, jó típus, stabil végtagkötések, jó arányok) én nem zárnám ki a tenyésztésből. Megszigorítanám a tenyésztését, pld. fehér, fakó és merle párosításokat nem engedélyeznék vele.
A ddbbee hamvas-barna pigment, világos szemek, sárga szőrzet. Tenyésztését ugyanúgy korlátoznám, mint a hamvas-barna fehér változatát.
A ddbbMm hamvas-barna merle. Hogy hogyan néz ki? Nem tudom. Még nem láttam. Elvileg a hamvas-barna szőrzetet az M gén foltozottra hígítja. Talán kellemes megjelenés is lehet, vagy éppen a merle már nem tudja tovább higítani, mint a sárga és a fehér alapon merlét.
A kék-csíkos, kék-cserjegyes, kék-sable már nem mudi szín, kizárandó. Fontos, mert a rémálom, ha összeadódnak a génpárok, és megjelennek a AyatMm mudik (fekete, hamvas és barna) alapszíneken.
A megelőzés híve vagyok, nem a tűzoltásé.
Ezért az én véleményem a következő:
Azokkal a tenyészegyedekkel lelkiismeretes tenyésztőnek már nem lenne szabad tenyésztenie, amelyik családjában már megjelent az "Ay" gén. Ilyen például számomra a Csodabogár Hékás, melynek a Beszédes A Mudim kennel "A" alomban az Ajándék nevű kölyke volt ilyen. Később Csodabogár Hékás lánya, Kormosvári-Hajtó Fecske, melynek szintén született Ay-génnel rendelkező utóda. Valyon Csodabogár Hékás még mennyi utódába örökítette lappangva az Ay-t?
Ki az, aki felelősséggel vállalja? Ki tudja garantálni? Senki.
Ha végignézem, az első "B"-s mudikat, két vonalra tudom a sable-t a mai állományból visszavezetni. Olga 323/B/89 és Bogáncs 261/B (Csodabogár Bongyor apja). Olga lánya Királytelki Fodros, maszkos fakó (?) szuka, "Ay -sable" színű volt. Csodabogár Bongyor pedig "at" cser-jegyes, szuka, Csodabogár Hékás anyja volt.
Mielőtt valaki megkövezne! Néhány apróság a színgenetikából.
Az Ay domináns gén. Így van. De dominancia szerint a K - domináns fekete felülírja az "a-aguti" sor génjeit. Tehát az AyaKk és az AyAyKk mudi megjelenési formája fekete, és rejtve hordja a sable színt. Mely az Ayakk formában kiadja a sable tűzött formáját. Miután a KK domináns feketét a dd-pár felülírja, így az AyaKkdd mudi kék-sable színű lesz. A ddKK hamvas megjelenésű mudi így a "K" lókuszon örökít feketét, hiszen a színeit adó lókusz kék és fekete egyszerre. Sőt! Alapjában fekete, és a feketét hígítja kékre, azaz hamvasra. Mint ahogyan a cifra, "M" gén tovább hígítja kék alapon merlére, vagy az ee sárgára.
A cser-jegyes (at) szín, hasonlóan levezethető, mint az Ay.
Az első (?) hamvas mudik, avagy egy kis történelem
1908-ban megjelent Brehm: Állatok világa című könyv, magyar nyelven. Melynek puliról szóló részét Méhely Lajos írta. Aki felkutatta az akkori pulikat, és hegyes pofájú, állófülű, erősen mudi típusú kutyákat írt le puli címszó alatt. Ezeknek, mint írta: "a füle hegye rendesen szennyes fehér". Nos ez csak egyetlen mudi színnél igaz, a hamvasnál. Nekik ugyanis tavasszal vedlés előtt kifakul, kifehéredik a füle hegyén a szőr. Nagyon jellegzetes.
Hogyan bukkant fel a hamvas szín?
A hetvenes években többnyire fekete-fekete párosításokban jelent meg először. Majd fehér anyától és fekete apától is előfordult. A 1970-es években, és az 1980-as évek első felében, több alomban találkozhatunk a fakó-barna megjelöléssel is. A hamvas kölyök, amikor megszületik, akkor egyértelműen szürke. Ezért 1999-ig szürke bejegyzéssel kerültek a törzskönybe, származási igazolásokra. Nem születik feketének, és nem szürkül ki!
Az első ismeretlen származású mudik már hozták magukkal.
Ilyen volt 1986-ig:
Kan: Bogár 95/B, Bogár 98/B, Inas 120/B, Kikérdi 127/B, Róka 165/B, Bogáncs 261/B Fürge 262/B.
Szuka: Judit 95/B, Kökény 104/B, Fürge 117/B fakó, Havas 162/B fehér, Kacér 294/B, Gömböc 373/B.
...és 1987 után:
Kan: Vöcsök 741/B/91,
Szuka: Kisasszony50/B/87, Cigány 141/B/88, Olga 323/B/89, Szajkó 566/B/91, Tücsök 868/B/92.
A legtöbb mai mudi (szinte mindegyik) levezethető az Inas-Róka-Fürge(fakó)-Kisasszony ősökre. Egyikre, vagy egyszerre többre is.
Rendszeresen vontak tenyésztésbe olyan fekete mudikat, melyeknek alomtestvérei között hamvas is volt. Például: Nyírségfia Cifra és Cigány feketék, Cimbora hamuszürke.
Mindkét fekete testvér után rendszeresen születtek hamvas kölykök.
A törzskönyvi bejegyzéseket követve azt is lehet látni, hogy egy-egy jónak ítélt hamvassal több almot is lehoztak. Ilyen volt például Szöcskepásztor Ezüst, Kincseskerti Szutykos, Berény-Gyöngye Nándi "Délceg". Legérdekesebb, hogy Nyírségfia Aranka fakó-barna (hamvas-barna) szukát is bevonták a tenyésztésbe. Manapság is születik leszármazottja.
Szokatlan volt 1992-ben Nyírségfia Öcskös fakó kan és Szöcskepásztor Ezüst szürke szuka párosítása.
Itt tartom fontosnak megemlíteni.
A hamvas mudik tenyésztése mára nehézkessé vált. Miért? Mert amíg 1990-es évek elejéig szinte minden mudi kölyköt törzskönyveztettek, addig 1992 után több tenyésztő, valószínűleg a küllembírók hatására, szelektálni kezdett. Néhány tenyésztő almonként sokszor csak egy vagy két kölyköt törzskönyveztet.
Emlékszem 1992 februárjában összeült a MEOE Tenyésztési Tanácsa. Kezdő tenyésztőként volt szerencsém részt venni a tanácskozáson. Amit akkor tapasztaltam, azóta is látom. Olyan bírók bírálják a fajtát, akik még egyetlen mudi almot sem láttak felnőni.
Illetve már megvan az "első fecskénk". Magyarországon egy mudit tenyésztő küllembírót már ismerünk. Reméljük, lesz ez még jobb is!
Viszont akad, aki még csak nem is kedveli a mudit! ÉS ezt a bírót többször hívták külföldre mudit bírálni! Hát két kérdés merült föl bennem! Az egyik, szükségszerű-e olyannak bírálni a fajtát, aki nem szereti? Ha nem bírálja, nem hívják külföldre? A MEOESz Bírói tanácsának elnökétől, dr. Jakkel Tamástól hallottam "A bírók alakítják a fajtákat." Köszönöm szépen! Hogy alakíthatják azok a bírók, akik nem is ismerik? Hogyan lehet bátran állítani egy bébi vagy kölyök osztályos mudiról, hogy nagyon ígéretes, ha azt sem tudhatják, hogy mi lesz belőle? Vagy például, milyen alapon adnak fiatalosztályos győztes címet, SŐT!! HFGY címet, egy olyan szukának, ami már egy éves korában több mint 45 cm marmagasságú volt? Így alakítják?
Az emberek hiúak. Van, akik szerint ezután az ő kiskutyájuk már csak kitűnőt kaphat, és egy reális nagyon jót sértődve fogadnak. Pedig az azt jelenti, hogy nagyon jó. Tenyészszemle után kaphat "tenyészthető" minősítést, és lehet szuper jó munkakutya.
Számomra az angol rendszer szimpatikusabb. Tapasztalt tenyésztőkből lesznek a bírók. Igen, ezek a bírók már alakíthatják a kutyafajtájukat.
Hogyan jelölték, jelölhették a színt a régi törzskönyvekben?
Az első hamvasokat szürkének jelölték. Ez egyértelmű volt, mert szemmel láthatóan szürkének születtek. Szürke orr, szürke szőr, kék szemek.
Előfordult, hogy értesülések hiányában az ordast vagy sable-t is szürkének törzskönyvezték. Valószínűleg csak néhány esetről lehet szó. Tenyésztőkkel volt szerencsém személyesen beszélni, mint például Zsíros Csaba és Megyeri Katalin. Ők a szürkének születettet nevezték szürkének.
Fényes Dezső írásaiban hamvasként jelölte a szürkéket. Rá is illik a színre, hiszen tavasszal a bundájuk világosabb felületű lesz. A hamvas mudik fülhegyén a szőr tavasszal kifehéredik, piszkos-fehér lesz.
1998. októberben a MEOE mudival foglalkozó klubja, a HPPMK Mudis napot tartott Budapesten. Balázs Zsófia a szervező, több küllembírót is meghívott a rendezvényre. Hárman mentek el. Közülük Hódosi Józsefet komolyan érdekelte a színváltozatok előfordulása és elnevezése. Megállapításra került, hogy a szürke megnevezésben a bírókat mi zavarja. Szürkének általánosan, a kiszürkülő kutyát nevezik, mint klasszikusan a pumi és a kerry blue terrier. Megállapítottuk, hogy a mudi színe nem ilyen. Felvetettem, hogy Fényes Dezső írásaiban, mint hamvas emlegeti ezt a színváltozatot. Hódosi úr felajánlotta, utánanéz az irodalomban, milyen meghatározásokban fordul elő a hamvas megjelölés. Általánosságban azonban semmi kizárót sem feltételezett a "hamvas" használata ellen. Hódosi József ebben az időben, a Magyarfajták Operatív Bizottságának (MEOE) elnöke volt. Segítségével erre az időre datálódik, hogy a szürke mudik hivatalos színmegjelölése a HAMVAS lett. Tehát 1998-ig szürkének, 1999-től pedig hamvasnak jelöljük őket a származási lapokon. Így fordul elő, hogy a szürkevillám kennelben 1997-ben szürkére, 1999-ben pedig hamvasra törzskönyveztettem az ugyanolyan színű kölyköket. Hivatalosan úgy illett volna, hogy minden hamvast tenyészszemlén átminősítenek, de ezzel senki sem foglalkozott.
A hamvas-barna, izabella szín megjelenése, amikor megszületik tejeskávé, világos tejeskakaó színű. A származási adatokban feltűnt a fakó-barna megjelölés. Többségében a Nyírségfia kennelben fordult elő. Így természetesen Zsíros Csabától kérdeztem, milyenek voltak ezek a kölykök. Csaba válasza: "amolyan tejeskávé színűek". Láttam az újszülött Árkosligeti Fodros "A" almot. 5 hamvas és 1 tejeskávé színű kicsi nyekergett a mama, Pipő, mellett. Tehát a fakó-barna, ami valójában, kifakult, világos színű, amolyan tejeskávé barna. Tehát hamvas-barna. Azért javasoltam annak idején ezt a megjelölést, mivel a két szín együttes megjelenését jelenti. Meg persze valójában szemre is hamvas barna lesz. Ezért később, ahol a hamvas származási adatokat sorolom fel, a fakó-barnákat is felsorolom. A szürke színmegjelöléssel előfordulhat, hogy a régi megjelölés nem feltétlenül hamvast jelent. De nagytöbbségében igaz.
Milyen színű lehet a hamvasok szőre?
Hamvas (dd)
Amikor megpillantjuk, nyáron a ragyogó napfényben... Hát nem feltétlenül látjuk szürkének. Ezüstnek, pedig semmiféleképpen. Inkább barnás árnyalatot látunk. Amolyan füstös színt.
Pedig gyönyörű tud lenni! Korán reggel, az első napsütésben. Vagy erdei sétánk közben, a falevelek által megszűrt fényben. Eső utáni napsütésben, a párás levegőben igazi kékes-szürke tud lenni.
Amikor megszületnek, mindig világos-szürkék. Gyönyörűek. Néhány nap elteltével az árnyalat sötétedni kezd, és pár hét után már látszik, melyik lesz a feketét megközelítő árnyalatú, és melyik marad világosabb. Az alomnyi hamvas-kölykök között jól látszanak az árnyalatok születésük után néhány napig. Majd szinte egyformák. Felnőve újra láthatók az árnyalati különbségek.
A két véglet Szürkevillám Ezüst Sába és Nyírségfia Maci. Míg Maci majdnem fekete, addig Sábát még soha senki sem gondolta feketének.
Hamvas-barna (ddbb)
Ezt az elnevezést Sáfár László használta az "A Kutyában" megjelent genetikai cikkében, még 1992-ben. Ilyen volt Árkosligeti Fodros Avar kan.
Hamvas-fakó (ddee)
Többször előfordultak már. Ilyenek: Szürkevillám Emír kan, Szürkevillám Hűdejó kan, Szürkevillám Mézeskalács szuka, Csodabogár Zsémbes szuka.
Érdekessége, hogy bár elsőre azt gondolnánk, hogy a sárga világosabb árnyalataiban jelenik meg. Mégis, nagyon kellemes, és egyértelműen sárga árnyalatokat találunk köztük. Jó tudni, hogy náluk a sárgás szemszín sem világít, sőt sötét árnyalatú is lehet.
Újabb előfordulása a Szürkevillám kennelben 2013-ban született Szürkevillám Üstökös. Biztos vagyok benne, hogy máshol is előfordult, csak nekem nincs információm róla.
Hamvas-fehér (ddcrcr)
Előfordulása a hamvasok tenyésztésével gyakorivá válhat. Eddig talán a Pásztor-Virtus kennelben a "B" alomban fordult elő. A kölyköket 2-3 hónapos korukban láttam. Biztos következtés levonásához később újra kellett volna találkoznom velük, de nem volt szerencsém.
Hamvas-cifra (ddMm)
Kék alapon merle foltos, szürke pigmenttel. Szemük lehet sárga, vagy barna is, mint az egyszínűeknek. Néhányat láttam, semmi kivetni való nincs rajtuk, tetszetősek.
Ilyen például: Gulakuti Hűség "Ricsi" kan, Gulakuti Holdfény szuka, és a Szürkevillám kennelben: Úri Muri kan, Ugye Kedves szuka, Üde Pepita "Csini" szuka.
Hamvas-barna-fakó (ddbbee) másképp izabella-fakó
Kellemes, pasztellszínű összeállítás. Nagyon tetszetős. Eddig talán kiselejtezték a gyenge pigmentre hivatkozva.
Hamvas-barna-fehér (ddbbcrcr)
Nyilvánvalóan "gyenge" pigmentűnek ítélték, és kiszelektálták, ha ilyen született.
Hamvas-barna-cifra (ddbbMm)
Ilyet még nem láttam, de ez nem jelenti azt, hogy nincsen.
Hamvas-barna-cifra (ddbbMm)
A Gulakuti kennelben látták meg a napvilágot. Szépek, érdekesek, különlegesek. Természetesen ezután is sokaknak a tiszta fekete lesz a szíve csücske. A különlegességek kedvelői azonban választhatnak közülük.
Milyen tapintású a hamvas mudik szőrzete?
A dd gének a színváltozat képviselőinél a tapasztalatok szerint kissé lágyabb tapintású szőrzettel rendelkeznek.
Amikor elkezdtem ezzel a színváltozattal foglalkozni, kaptam tanácsokat. Például figyelmeztettek, hogy a szürkéknek (hamvas), kopasz a fülük. Első dolgom volt Délceg alapos szemrevételezése. Ennek eredményeképpen megnyugodtam, hogy az én kis kedvencemnek ideálisan hosszú és dús szőrzet díszíti a füleit. Ezután visszaemlékeztem az első szukára, amit kiállításon láttam. Neki rövid szőr volt a fülén, de kopasz, az nem volt.
Majd Néhány év elteltével azt is megtudtam, hogy azt is kopasznak nevezik, ami csak rövid szőrű. Sőt! Még mással is szembe kellett nézzek. Amelyiknek kifejezetten hosszú, dús tincsek díszítették a fülét, arra is megjegyzést tettek. Hogy miért, mert a tincsek szétnyílva látszatni engedték a bőrét.
Azután többen is figyelmeztettek, hogy gyengébb a szőrminőség. Nézzem meg a kék dobermannokat. S hogy az erdélyi kopóból is ezért zárták ki a kékeket. Stb. stb. stb.
Hát ezt most cáfolom.
Több kék erdélyi kopót is láttam, és mindegyiknek jó, erős szőre volt.
A mudiknál valóban van "finomabb" szőrzetű hamvas, mint Szürkevillám Ezüst Sába. Meg van erős szőrzetű, mint például Árkosligeti Fodros Amulett "Derűs", Királytanyai Don, Nyírségfia Ügyes és Szürkevillám Eszemadta Dió, Szürkevillám Nádor. Sőt már a 4 hónapos Piszéről (Szürkevillám Piszén Pisze) is tudom, hogy erős tapintású szőre lesz!
Azt is illik tudni, hogy a sűrűbben fürdetett, lakásban tartott kutya szőrzete lágyabb, mint az időjárás viszontagságainak kitett, udvaron élő házőrzőnek.
Azután a táplálás is fontos tényező lehet. De ezek már általános szabályok.
Kijelentem a kétkedőknek: A kopaszság nem színfüggő.
Aki nem hiszi, járjon utána! A Szürkevillám kennel állja a próbát!
Milyen a hamvas mudik szeme színe?
A hamvasok különböző árnyalatú szemszínnel rendelkezhetnek. Berény-Gyöngye Nándi Délcegnek például szép sötétbarna szeme volt. Ezt örökítette is pld. Szürkevillám Eszemadta Dió (lánya), Árkosligeti Fodros Amulett "Derűs" (unoka), Szürkevillám Nádor (dédunoka), Szürkevillám Piszén Pisze (Sába és Nádor lánya).
Többnek azonban sárgás (Guba "B", Nyírségfia Maci, Nyírségfia Ügyes), esetleg barnába hajló sötétsárga színű (Királytanyai Don).
Mikor a színváltozattal kezdtem foglalkozni, volt, aki szerint kékszeműek is lehetnek. A tenyésztésem során csak egyetlenegy kékszemű mudi szukáról, Délceg alomtestvéréről Berény-Gyöngye Nicsakról hallottam, hogy kék szemű volt. Látni azonban nem láttam ezt a szukát.
A kékszemű hamvasról az egyik CACIB kiállításon beszélgettem Dr. Hudák Péter bíróval, bírálat közben. Ő érdeklődött, milyen lehet a hamvas szín, kék szemmel. Neki is elmondtam, amit tudtam, és hogy nem kell. Legyen barna a szemük.
Cél a tenyésztés során a minél sötétebb szemszín.
A hamvasok fotózása
Bognár Ildikóval sok-sok képet készítettünk hamvas kutyáimról, Sábáról, Délcegről és a kölykökről. Egyik fotón kékes szürke, másikon barnás mudikat láttunk. Tanulmányoztuk a fény hatását, a hamvas színre.
Reggeli tiszta levegőn, vagy párás, a vízgőz által megszűrt fényben a mudik mindig kékesebbek. Míg a teljes nyári napfényben készült fotókon barnás, füstszínűek lettek. Ezután már nem csodálkoztam, ha napsütéses nyári napokon kutyáimat barnának titulálták.
Megtapasztaltuk, hogy ilyenkor árnyékban, vakuval ajánlatos fotózni a hamvasokat. Ennek hiányában a Kutyakalauz második kiadásában Délceg fotója alatt a "barna mudi" szöveg díszlik, ma sem tudom, miért. De nem csak a Szinák-Veress szerzőpáros esett ebbe a tévedésbe. Egyszer profi fotósnak is felajánlottam, hogy menjünk árnyékba, és vakuval fotózza Sábát. Nem kért a jó tanácsból. Belenézett a gépébe, és rövid vizsgálódás után csendesen megjegyezte: Inkább menjünk az árnyékba. A képek végül is jól sikerültek.
Mindenkinek a fentiek tudatában ajánlom a fotózást!
Igaz, lehet trükközni az előhíváskor is. Akkor azonban a környezet színe is változik, ezért azt nem ajánlom.
2015. január 15.
Balázs Zsófia
1978. óta kutya-kiképző, tréner, felvezető,
kutya-tenyésztő és 1991. óta mudi tenyésztő,
2014. óta Ezüst-koszorús mudi tenyésztő,
habilitációs kutyakiképző,
fitoterapeuta,
a hamvas mudik szerelmese
HAMVAS MUDI ADATOK
Az első győztes címeket elért hamvas mudik
Az első általam kiállításon látott hamvas mudi: Nyírségfia Kecses szuka, MET Mu. 86/B/87.
Az első HPJ és CAC címet elért hamvas: Berény-Gyöngye Nándi Délceg MET Mu.589/B/91, kan, HPJ 1992-ben, CAC 1992-ben.
Az első HPJ, HDGY és CAC címet elért szuka: Szürkevillám Ezüst Sába MET Mu.1604/B/97.
Az első HCH hamvas: Berény-Gyöngye Nándi Délceg, 1999-ben.
Az első szuka: Szürkevillám Ezüst Sába, 2000-ben.
Az első HGCH címet elért hamvas: Szürkevillám Ezüst Sába, 2000-ben.
Az első kan Nyírségfia Maci 2442/2002, 2005-ben.
Az első fajtagyőztes címet elért hamvas mudi Szürkevillám Ezüst Sába, szuka.
Az első kan, Nyírségfia Maci.
Az első FinCH Szürkevillám Hamu Pipőke
Sába szülei Délceg vonalán 2. sorig ismertek, ezért Interchampion címre nem pályázhatott egyikük sem.
Az első kiállításon felvezetett hamvas tenyészpár Berény-Gyöngye Nándi Délceg- Szürkevillám Ezüst Sába (apa-lánya) páros, őket a Nyírségfia Maci és Nyírségfia Ügyes (testvérpáros) követte.
Hamvas tenyészcsoport még 2015. januárig nem szerepelt kiállításon.
Az első hamvas-hamvas párosítás 2001-ben, Guba "B" - Szürkevillám Hamu Pipőke. Ebből a párosításból 5 hamvas és 1 hamvas-barna kölyök született, az Árkosligeti kennelben. Majd 2004-ben, Nyírségfia Maci és Szürkevillám Ezüst Sába párosítása követte. Melyből 2 hamvas és 2 hamvas-fakó kölyök született (1 kan halva) a Szürkevillám kennelben. Harmadikként a 2005-ös évben, Guba és Pipő, Árkosligeti Fodros Amulett Derűs nevű lánya, és Maci testvére, Királytanyai Don 3 hamvas kan kölyke született. A rákövetkező évben, Finnországban megszületett a Kilvan kennelben az első hamvas alom. A szülők: Nyírségfia Maci és Szürkevillám Hamu Pipőke.
2007-ben végre alkalmam volt több szukámmal is hamvas-hamvas párosításra.
Lassan lepörög ez a generáció is, és kereshetem az újabb lehetőséget. 2012-ben felcsillant a remény, amikor megérkezett hozzánk Hamupipőke hamvas szuka. 2013-ban "B" regisztrációra került, és megszületett az első alom tőle.
Újabb generációimat Pipő (hamvas), Démon (cifra) és Csöves (hamvas-barna) "B" regisztrációs szukák utódaival tervezem.
Az általam ismert születési adatok a hamvasokról, és a feltételezett hamvasokról 2000-ig
1973/B
61. Bonzó, kan, grafitszürke
1976
111. Nyírségfia Zsozso, szuka, hamuszürke (Bogár 95/B - Kökény 104/B)
1977
138. Nyírségfia Topi szuka, szürke (Inas 120/B - Kökény 104/B)
1979
155. Nyírségfia Tamás, kan, fakó-barna (Nyírségfia Guszti 129 - Fürge 117/B fakó)
157. Kincseskerti Pernye, szuka, szürke (Kikérdi 127/B - Karácsonyfalvi Gabi 146)
1980
183. Kincseskerti Fillér, szuka, szürke (Kikérdi 127/B - Havas 162/B, fehér)
189. Nyírségfia Cimbora, szuka, hamuszürke (Nyírségfia Guszti 129 - Nyírségfia Ügyes 131)
1982
223. Nyírségfia Eszes Pufi, kan, fakó-barna (Nyírségfia Üde 137 - Nyírségfia Cigány 187)
229. Nyírségfia Filkó, kan, fakó-barna (Nyírségfia Ádám 166 - Nyírségfia Cifra 188)
232. Nyírségfia Füles, szuka, fakó-barna
1983
245. Nyírségfia Gömböc, szuka, fakó-barna (Nyírségfia Ádám 166 - Nyfia Cigány 187)
246. Nyírségfia Gőgös, szuka, fakó-barna
259. Nyírségfia Huncut, kan, fakó-barna (Nyírségfia Ádám 166 - Judit 95/B)
266. Kincseskerti Szutykos, kan, szürke (Bogár 98/B - Kincseskerti Csárdás 107/B)
1984
304. Forgószél Apród, kan, szürke (Fürge 262/B - Kacér 294/B)
309. Forgószél Anci szürke szuka
355/B. Divat, szuka, szürkésfekete, végtagok drappos rajzolattal (sk. ordas v. cserjegyes?)
1985
383. Csikómajori Emír szürke kan (Bogáncs 261/B - Csikómajori Csitri 344)
386. Csikómajori Fillentő szürke kan (Fürge 262/B - Gömböc 373/B)
387. Csikómajori Fodor szürke szuka
388. Csikómajori Fruska szürke szuka
389. Nagyszénási Apor szürke kan (Nyírségfia Kormos 277 - Nyírségfia Eta 225)
392. Nagyszénási Ancsa szürke szuka
397. Nyírségfia Andrea fakó-barna szuka (Róka 165/B - Nyírségfia Cigány 187)
398. Nyírségfia Aranka fakó-barna szuka
415. Csikómajori Ipoly szürke kan (Bogáncs 261/B - Csikómajori Csitri 344)
418. Csikómajori Ilka szürke szuka
430. Puszta-Emléke András fakó-barna kan (Róka 165/B - Nyírségfia Örzse 296)
431. Puszta-Emléke Ali fakó-barna kan
1986
472. Puszta-Emléke Cinke szürke szuka (Fürge 262/B - Nyírségfia Táncos 351)
472. Puszta-Emléke Csillag szürke szuka
509. Csikómajori Okos szürke szuka (Csikómajori Cifra 343 - Nyírségfia Eszti 224)
522. Csodabogár Árkány szürke kan (Róka 165/B - Csikómajori Gyöngyös 380)
1987
85. Nyírségfia Kacér szürke szuka (Puszta-Emléke Apor 428 - Nyírségfia Durcás 495)
86. Nyírségfia Kecses szürke szuka
97. Puszta-Emléke Uras szürke kan (Csikómajori Cifra 343 - Nyírségfia Eszti 224)
99. Puszta-Emléke Ürge szürke szuka
100. Puszta-Emléke Üde szürke szuka
1988
186. Nyírségfia Pergő szürke szuka (Róka 165/B - Nyírségfia Dorka 513)
188. Juhászföldi Aszú szürke kan (Puszta-Emléke Alpár 429 - Nyírségfia Durcás 495)
189. Juhászföldi Avas szürke kan
231. Berény-Gyöngye Nudli szürke szuka (Berény-Gyöngye Igaz Betyár 88/87 - Cigány 141/B/88)
1989
266. Berény-Gyöngye Öregfiú szürke kan (Kincseskerti Szutykos 266, szürke - Berény-Gyöngye Kislány 146/88)
268. Berény-Gyöngye Őszike szürke szuka
346. Berény-Gyöngye Szilaj szürke ordas kan (Kincseskerti Szutykos 266, szürke - Berény-Gyöngye Kislány 146/88)
349. Berény-Gyöngye Szikra szürke szuka
1990
399. Szöcskepásztor Apor szürke kan (Nyírségfia Öcskös 112/88, fakó - Nyírségfia Örzse 296)
400. Szöcskepásztor Akics szürke kan
401. Szöcskepásztor Ajni szürke szuka
419. Puszta-Emléke Ádáz szürke kan (Csikómajori Cifra 343 - Nyírségfia Táncos 351)
428. Idrányfalvi Fecske szürke kan (Puszta-Emléke Hamis 123/87- Csikómajori Inci 417)
447. Királytelki Ákos szürke kan (Nyírségfia Ogúr 116/88- Olga 323/B/89)
450. Királytelki Álmos szürke kan
451. Királytelki Álom szürke szuka
467. Idrányfalvi Örzse szürke szuka (Puszta-Emléke Hamis 123/87 - Alsó-Kovácsházi Baba 211)
474. Berény-Gyöngye Hamvas szürke kan (Puszta-Emléke Konok 295/89- Kisasszony 50/B/87)
511. Csendháborító Bajusz szürke kan (Puszta-Emléke Gőgös Góbé - Puszta-Emléke Tátika)
515. Csendháborító Burkus szürke kan
529. Berény-Gyöngye Istók szürke kan (Berény-Gyöngye Öregfiú 286/89 szürke - Berény-Gyöngye Nárcisz 229/88)
530. Berény-Gyöngye Ipse szürke kan
532. Berény-Gyöngye Ity-Fitty szürke szuka
533. Berény-Gyöngye Icuska szürke szuka
539. Törökhegyi Pásztor Cili szürke szuka (Csikómajori Árpád 313/89 - Puszta-Emléke Ilka 181/88)
1991
589. Berény-Gyöngye Nándi szürke kan (Puszta-Emléke Konok 295/89 - Szajkó 566/B/91)
592. Berény-Gyöngye Nicsak szürke szuka
593. Királytelki Csikós szürke kan (Puszta-Emléke Huncut 122/87- Olga 323/B/89)
601. Idrányfalvi Lédi szürke kan (Puszta-Emléke Hamis 123/87 - Alsó-Kovácsházi Baba 211)
602. Idrányfalvi Fickó szürke kan
603. Idrányfalvi Sári szürke szuka
654. Csikómajori Csiri szürke szuka (Bogáncs 261/b - Nyírségfia Eszti 224)
676. Szöcskepásztor Eszes szürke kan (Berény-Gyöngye Nótás 228/88 - Királytelki Álom 451/90)
677. Szöcskepásztor Ezüst szürke szuka
678. Szöcskepásztor Ecet szürke szuka
713. Berény-Gyöngye Szürke szürke szuka (Puszta-Emléke Konok 295/89 - Szajkó 566/B/91)
1992
775. Berény-Gyöngye Vércse szürke kan (Puszta-Emléke Konok 295/89 - Cigány 141/B/88)
778. Berény-Gyöngye Virgonc szürke szuka
803. Kistarcsa-Gyöngye Ugris szürke kan (Szöcskepásztor Bence 453/90- Puszta-Emléke Ilka 181/88)
870. Magyar Pásztor Manó szürke kan (Berény-Gyöngye Mocskos 583/91 - Tücsök 868/B/92)
871. Magyar Pásztor Maca szürke szuka
872. Magyar Pásztor Marcsa szürke szuka
876. Szélvári-Botond Babszem szürke szuka (Berény-Gyöngye Nándi 589/91 szürke - Nyírségfia Emő Csutka 463/90)
914. Berény-Gyöngye Ezüst szürke szuka (Puszta-Emléke Konok 295/89 - Puszta-Emléke Ilka 181/88)
953. Erdőspusztai Fickó szürke kan (Nyírségfia Öcskös 112/88,fakó - Szöcskepásztor Ezüst 677/92 szürke)
954. Erdőspusztai Pajtás szürke kan
956. Berény-Gyöngye Gyémánt szürke szuka (Puszta-Emléke Konok 295/89 - Idrányfalvi Sári 601/91 szürke)
958. Berény-Gyöngye Gyönyörű szürke szuka
1993
1029. Királytelki Orsi szürke szuka (Puszta-Emléke Híres 124/88- Olga 323/B/89)
1044. Kistóthi Cécó szürke kan (Vöcsök 741/B/91- Berény-Gyöngye Virág 776/92)
1045. Kistóthi Cicás szürke szuka
1994
1126. Erdőspusztai Csibész szürke kan (Nyírségfia Mókus 884/93-Szöcskepásztor Ezüst 677/92 szürke)
1199. Szováth-Juhásza Alfik szürke kan (Berény-Gyöngye Kincs 989/91.fehér- Bumeráng Ékes 684/91)
1995
1245. ? Királytelki Ravasz szürke szuka (Királytelki Göndör 761/91- Olga 323/B/89)
1254/B/95 Kőrösháti-Pásztor Felhő szürke szuka (Berény-Gyöngye Suhanc - Berény-Gyöngye Durcás)
1274. Csodabogár Zsémbes fakó (hamvas-fakó) szuka (Berény-Gyöngye Nándi - Kélespusztai Bogár 647)
1996
1404. Csodabogár Apacs szürke kan (Berény-Gyöngye Nándi 589/91 szürke - Nyírségfia Emő Csutka 463/90)
1997
1598. Szürkevillám Eszék szürke kan (Berény-Gyöngye Nándi 589/91 szürke - Nyírségfia Emő Csutka 463/90)
1599. Szürkevillám Emír csontfehér (hamvas-fakó) kan
1602. Szürkevillám Emő szürke szuka
1603. Szürkevillám Eszemadta "Dió" szürke szuka
1604. Szürkevillám Ezüst Sába szürke szuka
1998
1873/B/99 Guba kan
1999
1857. Szürkevillám Hűdejó hamvas-fakó kan (Berény-Gyöngye Nándi 589/91 szürke - Nyírségfia Emő Csutka 463/90)
1858. Szürkevillám Huncut Szilaj hamvas kan
1859. Szürkevillám Hercig hamvas kan
1860. Szürkevillám Hamu Pipőke hamvas szuka
1943. Kócsagvári Karát hamvas szuka (Kócsagvári Bobi 1291/95 fekete - Kócsagvári Fürge 1426/B/96)
2000
2003. Nyírségfia Matyi hamvas kan (Bogár 1353/B/96 fekete - Nyírségfia Terka 1548/97 fekete)
2005. Nyírségfia Maszat hamvas szuka
2027. Királytelki Csupor hamvas kan (Nyírségfia Borzas Mackó 1331/96 fekete - Királytelki Úrilány 1591/B/97 fehér)
2033. Baromállási Janó hamvas kan (Baromállási Cseke 1595/B/97 fekete - Kistóthi Borgált 1146/B/94 fekete)
2049. Nagykunsági Pásztorok Csillaga Álmos hamvas kan (Marjalaki-Kisbunkó Dolmányos Bogár 1740/B/98 fekete - Körösháti-Pásztor Okos 1793/B/98 fekete)
2051. Nagykunsági Pásztorok Csillaga Alíz hamvas szuka
Az első hamvas-hamvas párosítás 2001-ben
Guba hamvas 1703 - Szürkevillám Hamu Pipőke hamvas 1998
Árkosligeti Fodros Alpár hamvas kan
Árkosligeti Fodros Apor hamvas kan
Árkosligeti Fodros Aszú hamvas kan
Árkosligeti Fodros Avar hamvas-barna kan
Árkosligeti Fodros Amulett Derűs hamvas szuka
Árkosligeti Fodros Angyal hamvas szuka
A második 2004-ben
Nyírségfia Maci 2442/2002 - Szürkevillám Ezüst Sába 1604/97
Szürkevillám Mundér hamvas kan
Szürkevillám Mézeskalács hamvas-fakó szuka
Szürkevillám Muszuly hamvas szuka
Majd 2005-től a Szürkevillám kennelben
2005-ben
Királytanyai Don - Árkosligeti Fodros Amulett Derűs
Szürkevillám Nagyúr hamvas kan
Szürkevillám Nádor hamvas kan
Szürkevillám Nemere hamvas kan
Királytanyai Don - Szürkevillám Eszemadta Dió
Szürkevillám Orda hamvas kan
Szürkevillám Ozmán hamvas kan
Szürkevillám Óda hamvas szuka
Szürkevillám Okos Róka hamvas szuka
Szürkevillám Orgona hamvas szuka
Szürkevillám Orsó hamvas szuka
2007-ben
Szürkevillám Nádor - Szürkevillám Eszemadta Dió
Szürkevillám Ördög Szem hamvas kan
Szürkevillám Őr Mester hamvas kan
Szürkevillám Ősz Apó hamvas kan
Szürkevillám Őr Angyal hamvas szuka
Szürkevillám Őszi Barack hamvas szuka
Szürkevillám Nádor - Szürkevillám Ezüst Sába
Szürkevillám Piszén Pisze hamvas szuka
2008-ban
Szürkevillám Nádor - Szürkevillám Eszemadta Dió
Szürkevillám Rozsos Róna hamvas kan
Szürkevillám Rece Ruca hamvas szuka
2014-ben
Királytanyai Don - Szürkevillám Piszén Pisze
Szürkevillám Vitéz hamvas kan
Szürkevillám Vaspor hamvas szuka
Az első külföldön történt hamvas-hamvas párosítás 2005-ben
Nyírségfia Maci - Szürkevillám Hamu Pipőke
Kilvan Hamvas Hangya kan
Kilvan Hamvas Herceg kan
Kilvan Hamvas Higany kan
Kilvan Hamvas Hajnal szuka
Kilvan Hamvas Harmat szuka
Kilvan Hamvas Hírvivő szuka
Kilvan Hamvas Holdfény szuka
A fentiek alapján hamvas hordozók (felsorolás)
1986-ig
Kanok: Bogár 95/B, Bogár 98/B, Inas 120/B, Kikérdi 127/B, Nyírségfia Guszti 129, Nyírségfia Üde 137, Róka 165/B, Nyírségfia Ádám 166, Bogáncs 261/B Fürge 262/B, Nyírségfia Kormos 277, Csikómajori Cifra 343, Puszta-Emléke Apor 428, Puszta-Emléke Alpár 429.
Szukák: Judit 95/B, Kökény 104/B, Kincseskerti Csárdás 107/B, Fürge 117/B fakó, Nyírségfia Ügyes 131, Havas 162/B fehér, Karácsonyfalvi Gabi 146, Nyírségfia Cigány 187, Nyírségfia Cifra 188, Alsó-Kovácsházi Baba 211. Nyírségfia Eszti 224, Nyírségfia Eta 225, Nyírségfia Örzse 296, Kacér 294/B, Csikómajori Csitri 344, Nyírségfia Táncos 351, Gömböc 373/B, Csikómajori Gyöngyös 380, Csikómajori Inci 417, Nyírségfia Durcás 495, Nyírségfia Dorka 513.
1987-től 1993-ig
Kanok: Berény-Gyöngye Igaz Betyár 88/87, Nyírségfia Öcskös 112/88 fakó, Nyírségfia Ogúr 116/88, Puszta-Emléke Huncut 122/87, Puszta-Emléke Hamis 123/87, Puszta-Emléke Híres 124/88, Berény-Gyöngye Nótás 228/88, Puszta-Emléke Konok 295/89, Csikómajori Árpád 313/89, Szöcskepásztor Bence 453/90, Berény-Gyöngye Mocskos 583/91, Berény-Gyöngye Suhanc, Vöcsök 741/B/91. Királytelki Göndör 761/91, Nyírségfia Mókus 884/93, Berény-Gyöngye Kincs 989/91 fehér, Nyírségfia Mókus 884/93
Szukák: Kisasszony 50/B/87, Puszta-Emléke Ilka 181/88, Cigány 141/B/88, Berény-Gyöngye Kislány 146/88, Berény-Gyöngye Nárcisz 229/88, Olga 323/B/89, Királytelki Álom 451/90, Nyírségfia Emő Csutka 463/90, Szajkó 566/B/91, Berény-Gyöngye Virág 776/92, Tücsök 868/B/92, Berény-Gyöngye Durcás, Bumeráng Ékes 684/91
2015. január 15.
Balázs Zsófia
a hamvas-mudik szerelmese
Ezüstkoszorús mestertenyésztő
Habilitációs kutyakiképző
Fitoterapeuta
© Szürkevillám mudi kennel
Árkosligeti Fodros Apor hamvas kan
Árkosligeti Fodros Aszú hamvas kan
Árkosligeti Fodros Avar hamvas-barna kan
Árkosligeti Fodros Amulett Derűs hamvas szuka
Árkosligeti Fodros Angyal hamvas szuka
Szürkevillám Mézeskalács hamvas-fakó szuka
Szürkevillám Muszuly hamvas szuka
Szürkevillám Nádor hamvas kan
Szürkevillám Nemere hamvas kan
Szürkevillám Ozmán hamvas kan
Szürkevillám Óda hamvas szuka
Szürkevillám Okos Róka hamvas szuka
Szürkevillám Orgona hamvas szuka
Szürkevillám Orsó hamvas szuka
Szürkevillám Ördög Szem hamvas kan
Szürkevillám Őr Mester hamvas kan
Szürkevillám Ősz Apó hamvas kan
Szürkevillám Őr Angyal hamvas szuka
Szürkevillám Őszi Barack hamvas szuka
Szürkevillám Nádor - Szürkevillám Ezüst Sába
Szürkevillám Piszén Pisze hamvas szuka
Szürkevillám Rozsos Róna hamvas kan
Szürkevillám Rece Ruca hamvas szuka
Szürkevillám Vitéz hamvas kan
Szürkevillám Vaspor hamvas szuka
Kilvan Hamvas Herceg kan
Kilvan Hamvas Higany kan
Kilvan Hamvas Hajnal szuka
Kilvan Hamvas Harmat szuka
Kilvan Hamvas Hírvivő szuka
Kilvan Hamvas Holdfény szuka
2015. január 15.
a hamvas-mudik szerelmese
Ezüstkoszorús mestertenyésztő
Habilitációs kutyakiképző
Fitoterapeuta