A HAMVAS MUDI

Miért tartom fontosnak, hogy a hamvas színváltozatról részletesen írjak?

Látom, hallom, sok tévhit van a színekkel kapcsolatban.

Régebben azzal ijesztgettek, hogy a szürke (kék) illetve ma már hamvasoknak, kopasz a füle.

(Sőt! Majd figyeljek, mert kopasz, letálisan terheltek születnek a szürkéktől. Mondták, akiknél addig még nem is született szürke kölyök. Megvallom, sokáig féltem is ettől, hiszen mindenki olyan "okos" volt. Azután láttam kopasz mudit, ami éppenséggel fekete volt, hiszen nem teljesen kopasz volt. Mint más kopaszkutya, a mexikói és a kínai, ennek is volt némi szőrzete, itt-ott, és az fekete volt. Azután kerestek nálam, terelni kopasz mudit, de éppen vöröset, mert "a nagyapám ilyennel terelt".)

Hát kérem! Délcegnek gyönyörű, dús és hosszú fül szőrzete volt. Kennelemben egyetlen kopaszfülű hamvas sem született. Sőt a Szürkevillám kennelben rövid fülszőrű hamvas sem született.

Azután a sorban, a gyenge szőrminőség következett. Gyengének a puha, selymes szőrzetet nevezzük a mudi fajtánál. Ez csak olyan gyakran fordult elő, mint a többi színnél is előfordul. Sőt! Egészen durva tapintású hamvas szőrzet is létezik, mint Királytanyai Donnak, és fiának, Szürkevillám Nádornak.

Ami előfordul, az a rövidebb fülszőrzet. Ez pedig megint nem színfüggő.

17 év után, rá kellett döbbenjek, a mudinak nincs semmilyen színhez kötött speciális tulajdonsága.

Azután maszkos-fakó színt vártak, és közben kiderült, a mudinak nincs is maszkos változata. Viszont a sable-coboly színű mudikra aggatták a maszkos jelzőt. Igaz, a kölyköknek még néhány hónaposan kifejezett maszkjuk van. Viszont ez később az egész kutyára egységesen ráhúzódik, és nem mutatja külön a maszkot. Megjelenése a hamvasoknál, ha nem vigyázunk, várható, és nem kívánatos!

Mi a hamvas szín genetikája?

A hamvasok genetikailag kékek. Mint a kék dog. Ezeknek a kutyáknak a génjeiben "dd" génpár van. A "d" a kék hígításért felelős gén. DD fekete, Dd kék hordozó, de fekete. A dd genetikailag kék kutyát eredményez.

Ide tartozik, az ún. kettős hígítással rendelkező hamvas-barna, mely egyszerre kék és barna is, egyszerű embereknek tejeskávé színű, genetikai ismeretek birtokában izabella szín. (Az izabella szín legismertebb képviselője a weimari vizsla.) Ma még ritkán, de a hamvas hordozók (Dd) és a Dd-cifrák párosításával hamvas-cifra (ddMm) is születik. A mudi nem kiszürkülő. A kiszürkülést a "G" gén okozza. A g recesszív, a G domináns gén. Gg párosban is kiszürkülést okoz. GG előbb szürkül, és világosabb lesz, mint a Gg. Az orruk mindig fekete marad. Puminál, kerry blue terriereknél jól megfigyelhető, és a szürke puli is ilyen. A mudinak nem tulajdonsága!

Azután 2004-ben rádöbbentem, hogy jobban is értelmezhettem volna a színgenetikát!

Megszülettek Sába és Maci kölykei. A négyből kettő sárga volt. Kék pigmentű sárga szőrű. Emlékeztem, hogy annak idején, a H-alomban is született egy "gyenge pigmentű" kan kölyök, Hűdejó. Hát nem volt gyenge a pigmentje, hanem ugyanúgy dd génpárja volt, mint szürke tesóinak. Sőt! Sába alomtestvére, Emír is ilyen. Ezért utána néztem, és a következő génpárokat találtam. (Ha felcseréljük a d betűt a b betűvel, a variációk tökéletesen felillenek a barnára is. (Lásd! Szélvári-Botond "A" alomban Apród.)

dd-klasszikus hamvas
ddbb-hamvas-barna (izabella)
ddee-hamvas-fakó (szürke piment és sárga szőrzet)
ddcrcr-hamvas-fehér (szürke pigment és fehér szőrzet)
ddMm-hamvas-merle (szürke pigment és merlén foltos)
ddbbee-hamvas-barna-fakó (izabella fakó, shar-peiben már láttam)
ddbbcrcr-hamvas-barna-fehér (izabella fehér)
ddbbMm-hamvas-barna alapon merle (még nem láttam, de majd fogok?)
ddAyAy-kék-coboly (hamvas-ordas?)
ddkrkr-kék-brindl (kék-csíkos)
ddatat-kék-cserjegyes
és a rémálom:
ddAyatMm
-kék alapon cser lábvégek, merle-coboly foltos. (Ilyen kutyával már találkoztam, gazdája szerint keverék volt.)

Fentiekből a dd; ddbb; ddee; ddcrcr; ddMm minden további megkülönböztetés nélkül tenyészthetőnek tartom.

A ddbbcrcr és ddbbee színek már komoly megkülönböztetést igényelnek. Ugyanígy a ddbbMm, bár ennek megjelenése még nyitott kérdés. Az M gén a fehér és sárga színt sem tudja hígítani, lehet az izabellát sem.

A ddbbcrcr hamvas-barna pigment, világos szemek, fehér szőrzet. Ha amúgy minden rendben (stabil wesen, HD-A v. HD-B csípő, jó típus, stabil végtagkötések, jó arányok) én nem zárnám ki a tenyésztésből. Megszigorítanám a tenyésztését, például fehér, fakó és merle párosításokat nem engedélyeznék vele.

A ddbbee hamvas-barna pigment, világos szemek, sárga szőrzet. Tenyésztését ugyanúgy korlátoznám, mint a hamvas-barna fehér változatát.

A ddbbMm hamvas-barna merle. Hogy hogyan néz ki? Nem tudom. Még nem láttam. Elvileg a hamvas-barna szőrzetet az M gén foltozottra hígítja. Talán kellemes megjelenés is lehet, vagy éppen a merle már nem tudja tovább higítani, mint a sárga és a fehér alapon merlét.

A kék-csíkos, kék-cserjegyes, kék-sable már nem mudi szín, kizárandó. Fontos, mert a rémálom, ha összeadódnak a génpárok, és megjelennek a AyatMm mudik (fekete, hamvas és barna) alapszíneken.

A megelőzés híve vagyok, nem a tűzoltásé. Ezért az én véleményem a következő:
Azokkal a tenyészegyedekkel lelkiismeretes tenyésztőnek már nem lenne szabad tenyésztenie, amelyik családjában már megjelent az "Ay" gén. Ilyen például számomra a Csodabogár Hékás, melynek a Beszédes A Mudim kennel "A" alomban az Ajándék nevű kölyök volt ilyen. Később Csodabogár Hékás lánya, Kormosvári-Hajtó Fecske, melynek szintén született Ay-génnel rendelkező utóda. Vajon Csodabogár Hékás még mennyi utódába örökítette lappangva az Ay-t?

Ki az, aki felelősséggel vállalja? Ki tudja garantálni? Senki.

Ha végignézem, az első "B"-s mudikat, két vonalra tudom a sable-t a mai állományból visszavezetni. Olga 323/B/89 és Bogáncs 261/B (Csodabogár Bongyor apja). Olga lánya Királytelki Fodros, maszkos fakó (?) szuka, "Ay -sable" színű volt. Csodabogár Bongyor pedig "at" cser-jegyes, szuka, Csodabogár Hékás anyja volt.

Mielőtt valaki megkövezne! Néhány apróság a színgenetikából.

Az Ay domináns gén. Így van. De dominancia szerint a K - domináns fekete felülírja az "a-aguti" sor génjeit. Tehát az AyaKk és az AyAyKk mudi megjelenési formája fekete, és rejtve hordja a sable színt. Mely az Ayakk formában kiadja a sable tűzött formáját. Miután a KK domináns feketét a dd-pár felülírja, így az AyaKkdd mudi kék-sable színű lesz. A ddKK hamvas megjelenésű mudi így a "K" lókuszon örökít feketét, hiszen a színeit adó lókusz kék és fekete egyszerre. Sőt! Alapjában fekete, és a feketét hígítja kékre, azaz hamvasra. Mint ahogyan a cifra, "M" gén tovább hígítja kék alapon merlére, vagy az ee sárgára.

A cser-jegyes (at) szín, hasonlóan levezethető, mint az Ay.

Az első (?) hamvas mudik, avagy Egy kis történelem.

1908-ban megjelent Brehm: Állatok világa című könyv, magyar nyelven. Melynek puliról szóló részét Méhely Lajos írta. Aki felkutatta az akkori pulikat, és hegyes pofájú, állófülű, erősen mudi típusú kutyákat írt le puli címszó alatt. Ezeknek, mint írta: "a füle hegye rendesen szennyes fehér". Nos ez csak egyetlen mudi színnél igaz, a hamvasnál. Nekik ugyanis tavasszal vedlés előtt kifakul, kifehéredik a füle hegyén a szőr. Nagyon jellegzetes.

Hogyan bukkant fel a hamvas szín?

A hetvenes években többnyire fekete-fekete párosításokban jelent meg először. Majd fehér anyától és fekete apától is előfordult. A 1970-es években, és az 1980-as évek első felében, több alomban találkozhatunk a fakó-barna megjelöléssel is. A hamvas kölyök, amikor megszületik, akkor egyértelműen szürke. Ezért 1999-ig szürke bejegyzéssel kerültek a törzskönybe, származási igazolásokra. Nem születik feketének, és nem szürkül ki!

Az első ismeretlen származású mudik már hozták magukkal.

Ilyen volt 1986-ig:

Kan: Bogár 95/B, Bogár 98/B, Inas 120/B, Kikérdi 127/B, Róka 165/B, Bogáncs 261/B Fürge 262/B.

Szuka: Judit 95/B, Kökény 104/B, Fürge 117/B fakó, Havas 162/B fehér, Kacér 294/B, Gömböc 373/B.

...és 1987 után:

Kan: Vöcsök 741/B/91,

Szuka: Kisasszony50/B/87, Cigány 141/B/88, Olga 323/B/89, Szajkó 566/B/91, Tücsök 868/B/92.

A legtöbb mai mudi (szinte mindegyik) levezethető az Inas-Róka-Fürge(fakó)-Kisasszony ősökre. Egyikre, vagy egyszerre többre is.

Rendszeresen vontak tenyésztésbe olyan fekete mudikat, melyeknek alomtestvérei között hamvas is volt. Például: Nyírségfia Cifra és Cigány feketék, Cimbora hamuszürke. Mindkét fekete testvér után rendszeresen születtek hamvas kölykök.

A törzskönyvi bejegyzéseket követve azt is lehet látni, hogy egy-egy jónak ítélt hamvassal több almot is lehoztak. Ilyen volt például Szöcskepásztor Ezüst, Kincseskerti Szutykos, Berény-Gyöngye Nándi "Délceg". Legérdekesebb, hogy Nyírségfia Aranka fakó-barna (hamvas-barna) szukát is bevonták a tenyésztésbe. Manapság is születik leszármazottja.

Szokatlan volt 1992-ben Nyírségfia Öcskös fakó kan és Szöcskepásztor Ezüst szürke szuka párosítása.

Itt tartom fontosnak megemlíteni.

A hamvas mudik tenyésztése mára nehézkessé vált. Miért? Mert amíg 1990-es évek elejéig szinte minden mudi kölyköt törzskönyveztettek, addig 1992 után több tenyésztő, valószínűleg a küllembírók hatására, szelektálni kezdett. Néhány tenyésztő almonként sokszor csak egy vagy két kölyköt törzskönyveztet.

Emlékszem 1992 februárjában összeült a MEOE Tenyésztési Tanácsa. Kezdő tenyésztőként volt szerencsém részt venni a tanácskozáson. Amit akkor tapasztaltam, azóta is látom. Olyan bírók bírálják a fajtát, akik még egyetlen mudi almot sem láttak felnőni. Ma Magyarországon egyetlen mudit tenyésztő küllembíró sincs. A MEOE Bírói Testületének nem érdeke.

Viszont akad, aki még csak nem is kedveli a mudit! ÉS ezt a bírót többször hívják külföldre mudit bírálni! Hát két kérdés merült föl bennem! Az egyik, szükségszerű-e olyannak bírálni a fajtát, aki nem szereti? Ha nem bírálja, nem hívják külföldre? A MEOE Bírói tanácsának elnökétől, dr Jakkel Tamástól hallottam "A bírók alakítják a fajtákat." Köszönöm szépen! Hogy alakíthatják azok a bírók, akik nem is ismerik? Hogyan lehet bátran állítani egy bébi vagy kölyök osztályos mudiról, hogy nagyon ígéretes, ha azt sem tudhatják, hogy mi lesz belőle? Vagy például, milyen alapon adnak fiatalosztályos győztes címet, SŐT!! HFGY címet, egy olyan szukának, ami már egy éves korában több mint 45 cm marmagasságú volt? Így alakítják?

Az emberek hiúk. Van, akik szerint ezután az ő kiskutyájuk már csak kitűnőt kaphat, és egy reális nagyon jót sértődve fogadnak.

Számomra az angol rendszer szimpatikusabb. Tapasztalt tenyésztőkből lesznek a bírók. Igen, ezek a bírók már alakíthatják a kutyafajtájukat.

Hogyan jelölték, jelölhették a színt a régi törzskönyvekben?

Az első hamvasokat szürkének jelölték. Ez egyértelmű volt, mert szemmel láthatóan szürkének születtek. Szürke orr, szürke szőr, kék szemek. Előfordult, hogy értesülések hiányában az ordast vagy sable-t is szürkének törzskönyvezték. Valószínűleg csak néhány esetről lehet szó. Tenyésztőkkel volt szerencsém személyesen beszélni, mint például Zsíros Csaba és Megyeri Katalin. Ők a szürkének születettet nevezték szürkének.

Fényes Dezső írásaiban hamvasként jelölte a szürkéket. Rá is illik a színre, hiszen tavasszal a bundájuk világosabb felületű lesz. A hamvas mudik fülhegyén a szőr tavasszal kifehéredik, piszkos-fehér lesz.

1998. októberben a MEOE mudival foglalkozó klubja, a HPPMK Mudis napot tartott Budapesten. Balázs Zsófia a szervező, több küllembírót is meghívott a rendezvényre. Hárman mentek el. Közülük Hódosi Józsefet komolyan érdekelte a színváltozatok előfordulása és elnevezése. Megállapításra került, hogy a szürke megnevezésben a bírókat mi zavarja. Szürkének általánosan, a kiszürkülő kutyát nevezik, mint klasszikusan a pumi és a kerry blue terrier. Megállapítottuk, hogy a mudi színe nem ilyen. Felvetettem, hogy Fényes Dezső írásaiban, mint hamvas emlegeti ezt a színváltozatot. Hódosi úr felajánlotta, utánanéz az irodalomban, milyen meghatározásokban fordul elő a hamvas megjelölés. Általánosságban azonban semmi kizárót sem feltételezett a "hamvas" használata ellen. Hódosi József ebben az időben, a Magyarfajták Operatív Bizottságának (MEOE) elnöke volt. Segítségével erre az időre datálódik, hogy a szürke mudik hivatalos színmegjelölése a HAMVAS lett. Tehát 1998-ig szürkének, 1999-től pedig hamvasnak jelöljük őket a származási lapokon. Így fordul elő, hogy a szürkevillám kennelben 1997-ben szürkére, 1999-ben pedig hamvasra törzskönyveztettem az ugyanolyan színű kölyköket. Hivatalosan úgy illett volna, hogy minden hamvast tenyészszemlén átminősítenek, de ezzel senki sem foglalkozott.

A hamvas-barna, izabella szín megjelenése, amikor megszületik tejeskávé, világos tejeskakaó színű. A származási adatokban feltűnt a fakó-barna megjelölés. Többségében a Nyírségfia kennelben fordult elő. Így természetesen Zsíros Csabától kérdeztem, milyenek voltak ezek a kölykök. Csaba válasza: "amolyan tejeskávé színűek". Láttam az újszülött Árkosligeti Fodros "A" almot. 5 hamvas és 1 tejeskávé színű kicsi nyekergett a mama, Pipő, mellett. Tehát a fakó-barna, ami valójában, kifakult, világos színű, amolyan tejeskávé barna. Tehát hamvas-barna. Azért javasoltam annak idején ezt a megjelölést, mivel a két szín együttes megjelenését jelenti. Meg persze valójában szemre is hamvas barna lesz. Ezért később, ahol a hamvas származási adatokat sorolom fel, a fakó-barnákat is felsorolom. A szürke színmegjelöléssel előfordulhat, hogy a régi megjelölés nem feltétlenül hamvast jelent. De nagytöbbségében igaz.

Milyen színű lehet a hamvasok szőre?

Hamvas (dd)

Amikor megpillantjuk, nyáron a ragyogó napfényben... Hát nem feltétlenül látjuk szürkének. Ezüstnek, pedig semmiféleképpen. Inkább barnás árnyalatot látunk. Amolyan füstös színt.

Pedig gyönyörű tud lenni! Korán reggel, az első napsütésben. Vagy erdei sétánk közben, a falevelek által megszűrt fényben. Eső utáni napsütésben, a párás levegőben igazi kékes-szürke tud lenni.

Amikor megszületnek, mindig világos-szürkék. Gyönyörűek. Néhány nap elteltével az árnyalat sötétedni kezd, és pár hét után már látszik, melyik lesz a feketét megközelítő árnyalatú, és melyik marad világosabb. Az alomnyi hamvas-kölykök között jól látszanak az árnyalatok születésük után néhány napig. Majd szinte egyformák. Felnőve újra láthatók az árnyalati különbségek.

A két véglet Szürkeviilám Ezüst Sába és Nyírségfia Maci. Míg Maci majdnem fekete, addig Sábát még soha senki sem gondolta feketének.

Hamvas-barna (ddbb)

Ezt az elnevezést Sáfár László használta az "A kutya" újságban megjelent genetikai cikkében, még 1992-ben. Ilyen volt Árkosligeti Fodros Avar kan.

Hamvas-fakó (ddee)

Többször előfordultak már. Ilyenek: Szürkevillám Emír kan, Szürkevillám Hűdejó kan, Szürkevillám Mézeskalács szuka, Csodabogár Zsémbes szuka. Érdekessége, hogy bár elsőre azt gondolnánk, hogy a sárga világosabb árnyalataiban jelenik meg. Mégis, nagyon kellemes, és egyértelműen sárga árnyalatokat találunk köztük. Jó tudni, hogy náluk a sárgás szemszín sem világít, sőt sötét árnyalatú is lehet.

Hamvas-fehér (ddcrcr)

Előfordulása a hamvasok tenyésztésével gyakorivá válhat. Eddig talán a Pásztor-Virtus kennelben a "B" alomban fordult elő. A kölyköket 2-3 hónapos korukban láttam. Biztos következtés levonásához később újra kellett volna találkoznom velük, de nem volt szerencsém.

Hamvas-cifra (ddMm)

Kék alapon merle foltos, szürke pigmenttel. Szemük lehet sárga, vagy barna is, mint az egyszínűeknek. Néhányat láttam, semmi kivetni való nincs rajtuk, tetszetősek. Hamvas-barna-fakó (ddbbee) másképp izabella- fakó Kellemes, pasztellszínű összeállítás. Nagyon tetszetős. Eddig talán kiselejtezték a gyenge pigmentre hivatkozva.

Hamvas-barna-fehér (ddbbcrcr)

Nyilvánvalóan "gyenge" pigmentűnek ítélték, és kiszelektálták, ha ilyen született.

Hamvas-barna-cifra (ddbbMm)

Ilyet még nem láttam, de ez nem jelenti azt, hogy nincsen.

Milyen tapintású a hamvas mudik szőrzete?

A dd gének a színváltozat képviselőinél a tapasztalatok szerint kissé lágyabb tapintású szőrzettel rendelkeznek.

Amikor elkezdtem ezzel a színváltozattal foglalkozni, kaptam tanácsokat. Például figyelmeztettek, hogy a szürkéknek (hamvas), kopasz a fülük. Első dolgom volt Délceg alapos szemrevételezése. Ennek eredményeképpen megnyugodtam, hogy az én kis kedvencemnek ideálisan hosszú és dús szőrzet díszíti a füleit. Ezután visszaemlékeztem az első szukára, amit kiállításon láttam. Neki rövid szőr volt a fülén, de kopasz, az nem volt.

Majd Néhány év elteltével azt is megtudtam, hogy azt is kopasznak nevezik, ami csak rövid szőrű. Sőt! Még mással is szembe kellett nézzek. Amelyiknek kifejezetten hosszú, dús tincsek díszítették a fülét, arra is megjegyzést tettek. Hogy miért, mert a tincsek szétnyílva látszatni engedték a bőrét. Azután többen is figyelmeztettek, hogy gyengébb a szőrminőség. Nézzem meg a kék dobermannokat. S hogy az erdélyi kopóból is ezért zárták ki a kékeket. Stb. stb. stb. Hát ezt most cáfolom.

Több kék erdélyi kopót is láttam, és mindegyiknek jó, erős szőre volt. A mudiknál valóban van "finomabb" szőrzetű hamvas, mint Szv. Ezüst Sába. Meg van erős szőrzetű, mint például Árkosligeti Fodros Amulett "Derűs", Királytanyai Don, Nyírségfia Ügyes és Szürkevillám Eszemadta Dió, Szürkevillám Nádor. Sőt már a 4 hónapos Piszéről is tudom, hogy erős tapintású szőre lesz!

Azt is illik tudni, hogy a sűrűbben fürdetett, lakásban tartott kutya szőrzete lágyabb, mint az időjárás viszontagságainak kitett, udvaron élő házőrzőnek. Azután a táplálás is fontos tényező lehet. De ezek már általános szabályok.

Kijelentem a kétkedőknek: A kopaszság nem színfüggő.

Aki nem hiszi, járjon utána! A Szürkevillám kennel állja a próbát!

Milyen a hamvas mudik szeme színe?

A hamvasok különböző árnyalatú szemszínnel rendelkezhetnek. Berény-Gyöngye Nándi Délcegnek például szép sötétbarna szeme volt. Ezt örökítette is pld. Szürkevillám Eszemadta Dió (lánya), Árkosligeti Fodros Amulett Derűs (unoka), Szürkevillám Nádor (dédunoka), Szürkevillám Piszén Pisze (Sába és Nádor lánya).

Többnek azonban sárgás (Guba "B", Nyírségfia Maci, Nyírségfia Ügyes), esetleg barnába hajló sötétsárga színű (Királytanyai Don).

Mikor a színváltozattal kezdtem foglalkozni, volt, aki szerint kékszeműek is lehetnek. A tenyésztésem során csak egyetlenegy kékszemű mudi szukáról, Délceg alomtestvéréről Berény-Gyöngye Nicsakról hallottam, hogy kék szemű volt. Látni azonban nem láttam ezt a szukát.

A kékszemű hamvasról az egyik CACIB kiállításon beszélgettem Dr Hudák Péter bíróval, bírálat közben. Ő érdeklődött, milyen lehet a hamvas szín, kék szemmel. Neki is elmondtam, amit tudtam, és hogy nem kell. Legyen barna a szemük. Cél a tenyésztés során a minél sötétebb szemszín.

A hamvasok fotózása

Bognár Ildikóval sok-sok képet készítettünk hamvas kutyáimról, Sábáról, Délcegről és a kölykökről. Egyik fotón kékes szürke, másikon barnás mudikat láttunk. Tanulmányoztuk a fény hatását, a hamvas színre.

Reggeli tiszta levegőn, vagy párás, a vízgőz által megszűrt fényben a mudik mindig kékesebbek. Míg a teljes nyári napfényben készült fotókon barnás, füstszínűek lettek. Ezután már nem csodálkoztam, ha napsütéses nyári napokon kutyáimat barnának titulálták.

Megtapasztaltuk, hogy ilyenkor árnyékban, vakuval ajánlatos fotózni a hamvasokat. Ennek hiányában a Kutyakalauz második kiadásában Délceg fotója alatt a "barna mudi" szöveg díszlik, ma sem tudom, miért. De nem csak a Szinák-Veress szerzőpáros esett ebbe a tévedésbe. Egyszer profi fotósnak is felajánlottam, hogy menjünk árnyékba, és vakuval fotózza Sábát. Nem kért a jó tanácsból. Belenézett a gépébe, és rövid vizsgálódás után csendesen megjegyezte: Inkább menjünk az árnyékba. A képek végül is jól sikerültek.

Mindenkinek a fentiek tudatában ajánlom a fotózást! Igaz, lehet trükközni az előhíváskor is. Akkor azonban a környezet színe is változik, ezért azt nem ajánlom.

2007. november 25.

Balázs Zsófia,
1978. óta kutya-kiképző, tréner, felvezető,
kutya-tenyésztő és 1991. óta mudi tenyésztő,
2001. óta Bronz-koszorús mudi tenyésztő
a hamvas mudik szerelmese


© Szürkevillám mudi kennel