KINCSEINK A MAGYAR PÁSZTORKUTYÁK

Nemrég írtam a mudiról itt az újság hasábjain. Most a pumiról szólnék. Meg persze a többiről is néhány szót ejtenék.

A pumiról

Először is lássuk a mudi és pumi közti különbséget!

A legszembetűnőbb a szőrzet és a fültartás. A pumi pofáján, testén egyöntetű félhosszú, hullámos szőrzet van. A mudinak a pofáján, lábai elülső részén, mancsán rövid sima szőrzetet látunk egyebütt féhosszú, hullámos, vagy kissé csigás, szép szőrzászlókkal a combjain, farkán. Alapvető különbség, amit pumis ismerősömmel tapasztaltunk, mikor kutyáinkat beküldtük a patakba: A pumi bőrig átázva jött ki a vízből, a mudinak csak a felszőre volt vizes, a tömöttebb aljszőre nem lett vizes. Még amikor harmadszorra küldtem be, akkor is száraz bőrrel jött ki. Viszont amíg a pumiból folyamatosan folyt a víz, és hamar száradt, addig a mudinak több időre volt szüksége, hogy teljesen megszáradjon.

A pumi füle félig áll, a felső negyede, harmada előre bicsaklik, dúsan szőrözött. A mudi füle hegyesen felálló, fordított "V" alakú. A fülön is félhosszú a szőr, ami tincsenként szerteáll. A többi különbség laikusok számára már nehezebben érzékelhető. Ilyen a marmagasság, mely a mudinál a pumi néhány centivel alacsonyabb, a néhány százaléknyi eltérések a fej arányait tekintve, stb.

Színük még megkülönböztetheti őket egymástól, mert a pumi sohasem cifra vagy fényes fekete, a mudi pedig sohasem szürkülhet ki.

A használatuk hasonló, vérmérsékletük hasonló. Mindkét fajtát előszeretettel használták disznók mellé. Mindkettővel hajtották a vaddisznót is a vadászatokon, stb. A pumit Fekete István "Bogáncs" című csodálatos regénye tette közkedveltté. Aki kíváncsi, milyen is volt a pumi élete régebben, bátran vegye le a könyvespolcáról. Szórakoztató olvasmány korra való tekintet nélkül.

Megjelenése bohókás a pofaszakállal. Csillogó tekintete elárulja vidám, tettrekész természetét. Ugrik, ha szólnak. Fáradhatatlan a nyáj mellett. Ragaszkodik az egész családhoz.

A mudi és a pumi változatlan külsővel ma is kedvelt terelő kutya. Törzskönyvezetlen, "pusztai" példányai papírok nélkül dolgoznak a legelőkön, fáradhatatlan társai a csordásoknak, juhászoknak.

A puliról

Míg az előző két fajtánk félhosszú szőrű, addig a puli hosszú földig érő köntöst hordoz, és fülei a fej két oldalán lecsüngenek. Szép tincses, gubancos a bundája. Általában fekete, vagy fehér. Újra felfedezték a maszkos fakót, és keresik az elfeledett szürke példányokat is.

A kiállítási puli nem való a pusztára. Szőre gondos ápolást igényel. Az elhanyagolt filcesedő szőrköntös betegségek forrása lehet.

A puli értéke a terelésben nem kisebb, mint a mudinak, és a puminak. Aki pulijával terelni akar, és nem vágyik kiállítási babérokra, legegyszerűbb, ha a tavaszi birkanyíráskor kutyáját is megszabadítja a felesleges "gyapjától". Meglátja, milyen fürgén és aktívan dolgozik a nyáj mellett. A tenyésztéséről sem kell lemondania, hiszen, ha nyírás előtt tenyészszemlén bemutatja, a kapott "tenyészthető" minősítéssel bátran hozhat le törzskönyvezett kölyköket tőle.

Meg is érdemelné a puli, hogy ne csak a kiállításokon mutogassák, hanem a pásztorok kezén visszaszerezhetné megbecsült munkáját.

Milyenek is vagyunk mi magyarok?

Sokszor nem is tudjuk, milyen kincs van is a kezünkben. Amikor elvesztjük, fejünket fogjuk, és sajnálkozunk. "Pedig jó vótt! Kár érte!"

Most kéne kézbe venni kutyáink sorsát! Amíg van mit!

Mert mi is most a helyzet?

Van három terelő kutyánk, két bátor ház- és telepőrzőnk, két vizslánk, egy agarunk, és egy kopónk.

Míg a nyugati és keleti országokban a hagyomány szerinti saját fajtáikkal terelnek, őriznek, vadásznak, addig mi magyarok, hozzuk sorra a divatos külföldi fajtákat. Miért? A horvátok a XIV. századig (1374) visszavezették a hrvatszki ovcsar eredetét. Büszkék is rá. A mi mudinkat, amelyik szakasztott mása (csak gyakorlott szem veszi észre a különbségeket), mindössze a XIX-ik századig eredeztetjük. Keveredésből eredőnek tartjuk. Miért? Hiszen a mai Horvátország, a Horvát Bánság, a középkori Magyarország része volt. Ne feledjük, történelmi hősünk Zrínyi Miklós horvát bán is volt. Érthetőnek látom hát a hasonlóságot. És a pumi. A pásztorterrier! Milyen terrierek keveredhettek bele az elmúlt századokban? Nem lehet, hogy egyszerűen a mudi és a puli közti átmeneti forma. Miért ne lehetne? Arányai, mérete, használhatósága ezt nem zárja ki. Persze ez csak egy gondolat! De mégis! Azután vannak a vizslák a rövidszőrű jól áll, elterjedt az egész világon. De mi van a drótszőrűvel? Bizony erősen lecsökkent a létszámuk! Lemondanánk róla? Tiszteletet annak a néhány elszánt tenyésztőnek, aki szinte kilátástalan harcot vív érte! Pedig értéke nem kevesebb, mint népszerűbb társáé.

Az erdélyi kopót hívei elszántan igyekeznek népszerűsíteni, ma már nem hiányoznak a kiállításokról sem.

A magyar agár sokkal nagyobb népszerűséget érdemelne. A divatos angol agárnál nagyobb, erősebb, bátrabb, kiegyensúlyozottabb. Ne vessenek meg érte, de a városi kertes házak csendes, megbízható őrzője lehetne. Nem ugatós, nyugodt. Tudni illik az agár nem fut, ha nincs mi után.

Végére hagytam vagyonunk bátor őrzőit, a kuvaszt és a komondort. Kispénzű emberek a táplálékigénye miatt nehezen tartják. Ezt értem, de azt már nem értem, hogy a tehetősek miért vesznek kezelhetetlen ázsiai fajtákat, némelyiküket egy idő után ketrecszerű kennelbe, vagy erős láncra kényszerítve. Hiszen nem csak a betörők, a családtagok is félnek tőle. A mi kuvaszunk és komondorunk már több évszázada a tanyák és uradalmak őrzője. Hozzászokott az emberek közelségéhez. Néhány kuvasz terelő hajlamát is megőrizte, hiszen a "szürke gulyát Bécsbe" hajtották velük. Ekkora utakra nem a kistestűeket vitték magukkal a csordások. Megbízható őrzői ma is a tanyáknak, udvaroknak. Stabil idegrendszerűek. Kellő szoktatás mellett kellemes kísérőkutyák a kuvaszok, erre már láttunk nem egy példát, a kutyás bemutatókon.

A komondor amolyan "otthonülős" fajta. Nem szívesen hagyja el megszokott környezetét. Ő a porták hűséges őrzője.

Úgy gondolom, közülük bárki választhat kedvére valót!

Becsüljük meg értékeinket, amíg még vannak!

A parlament nemrégiben "nemzeti kinccsé" nyilvánította a magyar kutyafajtákat! Szépen hangzik, de nem tudjuk, mi jár vele! Reméljük a legjobbakat, és köszönet érte!

2004-06-22

Balázs Zsófia

© Szürkevillám mudi kennel