MUDI KRÓNIKA
II. évfolyam 2001/2 szám

MIÉRT A MUDIT?

Szóval, hogy miért a mudit választottam? Pontosabban, miért a mudi mellett maradtam meg? Talán azért, mert séta közben azt figyelte, hogy kislányaim együtt maradjanak. Vagy azért mert:
Megismeri a barátaimat, és megkülönbözteti az ellenségeimet.
Vidámságot kelt maga körül.
Akkor van igazán elemében, ha nevető emberek veszik körül.
Könnyen képezhető.
Jó házőrző.
Gazdája védelmében kiáll az egész világ ellen.
Odaadó a családdal, és bizalmatlan az idegenekkel.
Piszkos csaló módjára gyönyörűen kihúzza magát séta közben, úgy áll, mint a szobor, bírálatkor a ringben pedig "lógatja fülét-farkát". Alig várja, hogy a bíró elforduljon tőle, és máris feszesen áll összevetéskor.
Vagy talán azért, mert téli estéken a fotelban olvasol, a lábad mellé heveredik, és úgy érzed, néhány ezredévvel ezelőtt ez már megtörtént.
Vagy talán azért, mert társamat keresve sokat csalódtam az életben, és visszaadta hűségével az életbe vetett hitemet.
Talán azért, mert Édesapám halála óta odaadó szeretetével "gondozza" az Anyukámat.
Talán a természet egy kis darabját találom meg benne a nagyvárosi betonrengetegben.
Persze az is lehet, hogy azért választottam, mert tetszik a ravaszdi rókapofája. Igaz, hogy nem csak a képe ravaszdi, hanem az egész lénye az.
És az is lehet, hogy a hegyes pofáján, álló fülén, csibészes megjelenésén kívül azért is a mudit választottam, mert megjelenése ellenére igen kemény, rátermett munkakutya.
De lehet, hogy azért választottam a mudit, mert olyan kutyára vágytam, amelyik nem csak "vakon" engedelmeskedik, hanem megoldja a feladatot.
Olyan kutyát szerettem volna, amit kis fizetésből el lehet tartani, amelyik megvédi a családot, elég nagy ahhoz, hogy megfelelő képzés után jó munkakutya váljon belőle. De elég kicsi ahhoz, hogy ne kelljen autó a szállításához. Amelyiket nem kell állandóan utasítani, anélkül is tudja, mi a tennivalója.
Olyan kutyát szerettem volna, amelyiknek sok-sok éven keresztül élvezhetem a társaságát.
A mudiban mindezt megtaláltam. Nem csalódtam benne. Karakán, "belevaló" kis csibész, aki álmában is azt figyeli, hogy mit csinálok. Kedves kis lókötő, aki vidáman ugrál rám, ha jókedvűen jövök haza, és figyelmesen dől a lábamhoz, ha borús hangulatban érkezem. Addig sündörög, tekeredik a lábamra, figurázik, amíg el nem mosolyodom. Akkor örömében a levegőbe ugrál, és őrült köröket fut az udvaron. Örömét kifutva, boldogan kasszírozza be a simogatást.

Hát ezért választottam én a mudit a sok-sok fajta közül.

Budapest, 1999. október

Balázs Zsófia

© Szürkevillám mudi kennel